hangokrabontás * figyelemfejlesztés * beszédhallás * memóriafejlesztés

Játsszunk együtt!
KIPRÓBÁLOM MOST!
Iskolai előkészítő
BEIRATKOZUNK!

hangokrabontás * hangok helye, szerepe * betűismeret * szövegértés a mondatok szintjén

Gyakorolj velem!
KIPRÓBÁLOM MOST!
Első osztály
BEIRATKOZUNK!

helyesírás fejlesztése * változatos szövegértést fejlesztő feladatok * különféle tanulási módszerek * kulcsszavak szerepe a tanulási folyamatban

Ismételj játékkal!
KIPRÓBÁLOM MOST!
Második osztály
BEIRATKOZUNK!

Sziasztok, Andi néni vagyok!

img

Több, mint 30 éves tapasztalattal rendelkező pedagógus vagyok, ebből 27 évet tanítottam a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában. Azért hoztam létre ezt az oldalt, hogy át tudjak adni valamit ebből a tudástárból.

Anya is vagyok

Két lányom van, ők már élik a maguk életét, hiszen 20 és 24 évesek. Sokat gyakoroltam „rajtuk”, s bizony akkor kezdtem el látni én is a tanítás mibenlétét, amikor az ő szemükkel láttam a világot. Ha összeszámolnám azokat az órákat, amit együtt gyakoroltunk, tanultunk, magoltunk, sírtunk!!!

Sírás helyett nevetés

A magolás helyett különböző tanulási technikákat kellene tanítani, a sírás helyett nevetni, a mechanikus gyakorlás helyett játékosan tanulni, fejlődni. Ma már én csak így csinálom. Nincs sírás, de van sok játék, kacagás, tánc!

Tanulni pedig muszáj, de a tanulás módját magunk választhatjuk meg!

Éppen ezért indult el ez az oktatási weblapom, hogy átadjam a tudásomat, és másoknak is sok-sok örömöt vigyek a tanulási, gyakorlási, rögzítési folyamatba.

KURZUSAINK

MIBEN TUDOK SEGÍTENI?

NAGYCSOPORTOSOKNAK

Szerintem elsősorban az a nehézség, hogy az oviban még másképpen tanulnak a gyerekek, mint ahogyan az iskolában kellene, és ez a változás megnehezíti az iskolakezdést. Az óvodában fő tevékenység a játék, az iskolában a tanulás.

3 JÁTÉK INGYEN!
KIPRÓBÁLOM MOST!
MIBEN TUDOK SEGÍTENI?

ELSŐSÖKNEK

Hogyan alkalmazkodjunk elsősünk iskolai életéhez? Azzal, hogy a gyermekünk iskolás lesz, nekünk, mint családtagoknak is rengeteg változáshoz kell alkalmazkodnunk. Felsorolni is nehéz lenne ezeket!

3 JÁTÉK INGYEN!
KIPRÓBÁLOM MOST!
MIBEN TUDOK SEGÍTENI?

MÁSODIKOSOKNAK

Másodikos lettem! Az a küldetésem, hogy segítsek a gyerekeknek abban, hogy megmaradjanak a gyermekéveik, a felszabadultság, a játékosság, de közben elfogadva azt, hogy az iskolában tanulni kell. Lehet, hogy úgy érzed, minden rendben van…

3 JÁTÉK INGYEN!
KIPRÓBÁLOM MOST!

DE MI IS AZ E-SULI?

Felteszek néhány kérdést!

Arra kérlek, válaszolj magadban rá, aztán olvasd el, amit a végén írtam!

Észrevettél-e már bármit, ami nehezebben megy az iskolában?

A nagycsoportos gyermekednek könnyen elkalandozik a figyelme?

Szólt-e már bármelyik tanító néni, hogy valamit gyakorolni kellene?

Tudod-e, hogyan kellene gyakorolni azt, ami nehezebben megy?

Okoz-e bármilyen nehézséget a hangokrabontás?

Könnyű-e vele leülni tanulni, gyakorolni?

Jó hírem van! Ha bármelyik kérdésre igennel válaszoltál, akkor az én kurzusaimban biztosan találtok olyan játékot, „leckét”, ami nektek megfelelő lesz!

Először is abban, hogy jól tudom, miféle nehézségeik lehetnek egy elsősnek, másodikosnak, ebből fakadóan tisztában vagyok vele, miféle problémáik adódhatnak a tanulás során vagy éppen milyen hiányosságaik lehetnek a nagycsoportos gyerekeknek.

A játékos feladatok által a gyerekek motiváltak lesznek.

Könnyebben fognak hangokra bontani, a hangok helyét megkeresni.

Nem maradnak le a társaiktól, sikerélményük lesz.

Megtanulják a nyelvtani szabályokat alkalmazni a feladatok során.

Szövegértésük fejlődni fog, könnyebben tájékozódnak a szövegben.

A játékok egyszerre fejlesztik a gyerekek többféle képességét.

Javulni fog a figyelmük, jobban tudnak összpontosítani.

A játékok segítségével egyre hosszabb ideig tart majd a figyelmük.

A gyakorlás számomra nem azt jelenti, hogy ugyanazokat a feladatokat csinálják meg újra és újra otthon, hanem mindig valami újabbat és újabbat. Legyen benne kihívás, feladat, játék, öröm!

Heti 3-4 alkalom, és garantált lesz a fejlődés!

15-20 perc játékra szánt idő! Másodikosoknál ez az idő már több lehet!

Ha úgy látod, hogy fáradt, ne kényszerítsd! Ha meglátja a rajzokat, feladatokat, úgyis szeretni fogja!!

Kincskeresés, nyomok megfejtése, tündérvilág, és még sok-sok más feladat közül választhatsz!

Játékosság, a tevékenykedtetés, a vidámság, és a tanító néni „utasításai” egy csomagban!

A játékokat fel kell osztanod annyi alkalomra/ percre, amit gyermeked könnyedén elvisel, és élvez!

Interaktív játékok! Mozgatni, színezni, rakosgatni lehet!!

A Genialy Education S’Cape

Kurzusainkat a világ talán legfelhasználóbarátabb megoldásával, a Genialy saját oktatási eszközének segítségével végezzük.

Biztonságos és megbízható

Minden eszközön és operációs rendszere biztonságosan fut

Felhasználóbarát

Nem igényel saját tárhelyet, sem képzettséget, mindenki számára elérhető

Naprakész

Folyamatosan fejlesztik és frissítik, alkalmazkodva az eszközök és alkalmazások fejlődéséhez

Alapvető feltételek

Kurzusaink eléréséhez szükséged lesz a következőkre:

Közösen eltöltött idő

Különösen az ovisoknak és az elsősöknek szüksége lesz támogatásra és segítségre. Ülj le mellé legalább az első alkalmakkor!

Asztali gép és internet

Praktikus okok miatt az asztali gép elengedhetetlen a játékélmény miatt!

Facebook profil (ajánlott, nem kötelező)

Lépj be a Facebook profilodba, vagy hozz létre egy újat, amivel a kurzusokban tudsz nekem üzenetet küldeni!

Vélemények, visszajelzések

BEIRATKOZÁS ITT!